Biztosan találkoztál már olyan ruhával, amelyet megláttál egy üzlet kirakatában, egy divatmagazinban vagy a közösségi médiában, és azonnal megtetszett. Divatos volt, sokan viselték, és úgy érezted, neked is szükséged van rá.
Az én kora őszi szettjeim
Őszinte leszek, nekem nyár végén nehezemre esik elpakolni a nyári ruhákat és elővenni a vastagabb holmikat, elkezdeni rétegezni. Tudom, hogy sokan szeretik, és nagyon sok mindent lehet belőle kihozni, de nekem nyáron pont az egyszerűsége miatt nagyon élvezetes az öltözködés. Elég egy egybe ruha, és ha az pont hozzám illő, akkor már jól is érzem magam benne.
A mostani szettjeim inkább ősz eleji szettek, amikor még nem kell hosszú kabát, de már jöhet azért egy kiskabát. Ez a korall színű pliszé szoknya most a kedvencem. Kipróbáltam sneakerrel is és lássatok csodát működött rajtam is.


A piros nadrág (ami eléggé kékes piros) klasszul működik együtt a rózsaszín inggel. Ez így szintén az egyik kedvenc szettem lett mostanában. Van egy fehér szőrme mellényem, ami a hidegebb időben már rákerült, így jól fog működni a szett későbbi hónapokban is.

Ez a tavaszi színekben pompázó blúz nagyon megtetszett, egy online vásárlás eredménye. A türkiz nadrággal szépen harmonizál. Hozzá egy színes táska, ez így nekem már a határaim feszegetése. Az az igazság, hogy sokszor nyúlok a nude táskához és cipőhöz, mert oda vagyok a nude színért és mindenért ami bézs, krém és nude. De muszáj időnként ebből kilépnem, és játszani a színekkel.


Nem én lennék, ha a színes blúzt bézs nadrággal nem próbálnám ki, ja és a hosszú mellénnyel is.


Évek óta kedvencem a capuccino színű bő szárú selyem nadrág. Igaz, hogy keveset viselem, mert kell hozzá a megfelelő alkalom, de azért szeretem. Most teljesen új dolgokkal párosítottam, olyanokkal, amelyekkel eddig még nem.

Amennyiben úgy érzed, hogy elakadtál az öltözködésben, a gardróbod tele van, de mégsem tudsz jó szetteket összerakni, akkor van egy jó hírem! Tudok neked segíteni! Keress bátran, és megmutatom, hogyan tudod a külsődből a legtöbbet kihozni! Nem számít súlyprobléma, testalkat. Mindenki számára megtaláljuk a legjobb darabokat.
A blogunk legfrissebb bejegyzései
Legyél te az első, aki értesül az újdonságokról!
Biztosan veled is előfordult már, hogy megláttál egy gyönyörű ruhát egy üzletben, azonnal beleszerettél a színébe, de amikor felpróbáltad, valahogy mégsem azt az összhatást kaptad, amire számítottál. A ruha önmagában tetszett, a színe divatos volt, mégsem érezted igazán jól magad benne.
Amikor beköszönt az ősz, sokan automatikusan a barna, a bordó, a rozsda és az olívazöld árnyalataihoz nyúlnak. Pedig az őszi öltözködés nem feltétlenül jelenti azt, hogy le kell mondanunk a világos, üde színekről.
Minden stílustáborom más, és talán éppen ez az egyik oka annak, hogy ennyire szeretem őket szervezni.




