Négy nap Olaszországban – ilyen volt a stíluselvonulásunk 🇮🇹

2026.10.16

Minden stílustáborom más, és talán éppen ez az egyik oka annak, hogy ennyire szeretem őket szervezni.

Más a tematika, más a létszám, mások a feladatok, és mindig másképp alakulnak a közös élmények. Az eddigi táborok mindegyike nagyon jól sikerült, de ez az olaszországi stíluselvonulás most egy kicsit más volt, mint a korábbiak.

Bevallom, izgultam is előtte, hogy milyen lesz. Hogyan fog működni a stílusfoglalkozás az olasz környezetben? Milyen lesz együtt tölteni négy napot egy kis létszámú csoporttal? Vajon hogyan tudjuk majd összehangolni a gyakorlati feladatokat az utazással, a közös programokkal és a pihenéssel?

Utólag már nyugodtan mondhatom: nagyon jól sikerült. ❤️

Négy napot töltöttünk együtt Olaszországban, stílusfeladatokkal,  beszélgetésekkel, finom ételekkel és sok közös élménnyel. Most megmutatom, hogyan telt ez a néhány nap, és mi minden fért bele az olaszországi stíluselvonulásunkba.


Koccintás Gradoban Limencellóval
Koccintás Gradoban Limencellóval

Már Nagykanizsán elkezdődött a közös élmény

Az olaszországi utunk tulajdonképpen már az indulás előtti este elkezdődött. Nagykanizsán aludtunk mindannyian, így már ott találkoztunk, és kezdett összeállni a csapat.

Másnap hajnalban még korán indultunk tovább, de jó volt, hogy nem teljesen ismeretlenül, külön-külön érkeztünk meg Olaszországba. Már az indulás előtt elkezdődött az ismerkedés, és megvolt az érzés, hogy ezt a néhány napot együtt fogjuk átélni.

Egy ilyen kis létszámú programnál nekem az is fontos, hogy ne csak a közös stílusfeladatok férjenek bele, hanem legyen időnk egymásra, a beszélgetésekre és a spontán pillanatokra is.

Nem egy hagyományos városnézésre indultunk

Amikor megálmodtam ezt a programot, nem egyszerűen egy olaszországi utazást szerettem volna szervezni. Azt akartam, hogy a stílus is valódi szerepet kapjon benne.

A mindennapokban sok nőnek okoz fejtörést az öltözködés. Tele van a szekrénye ruhákkal, mégis nehezen állít össze olyan szetteket, amelyekben igazán jól érzi magát. Van, amit szeret, de nem tudja, hogyan viselje. Más ruhákat megvásárolt, aztán valahogy mégsem kerülnek elő a szekrényből.

Ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk mi is, csak éppen nem egy tanteremben vagy egy online előadás keretében, hanem Olaszországban, közösen, sok gyakorlati feladattal.

Shoppingoltunk, szetteken gondolkodtunk, stílusfeladatokat végeztünk, és természetesen fotóztuk is egymást, hogy maradjon emlék nekünk ezekből a napokból. 

Számomra fontos, hogy a stílusról ne csak beszéljünk. Szeretem, amikor valaki a saját ruháin keresztül látja meg, mi működik nála, mit érdemes másképp kombinálnia, és hogyan tudja jobban kihasználni azt, amije már megvan.

A szálloda rusztikus bútorokkal volt berendezve
A szálloda rusztikus bútorokkal volt berendezve

Stílusfoglalkozások a szálloda hangulatos kis helységében

A stílusfoglalkozásokat a szálloda hangulatos, rusztikus bútorokkal berendezett kis eldugott helységében  tartottam. A régi bútorok, a különleges részletek és az olaszos környezet igazán jó hátteret adtak a közös munkához.

A résztvevők különböző stílusfeladatokat kaptak: meghatározott szempontok szerint kellett összeállítaniuk az öltözéküket, majd az elkészült szettben lejönniük a hallba. Ott megnéztük és le is fotóztuk az összeállításokat.

Stílusfeladat a gyakorlatban – az elkészült szetteket le is fotóztuk
Stílusfeladat a gyakorlatban – az elkészült szetteket le is fotóztuk

Így a stílusról nemcsak beszélgettünk, hanem a gyakorlatban is kipróbáltuk, hogyan lehet egy-egy szempontot megvalósítani a saját ruháinkkal. A fotók pedig megőrzik ezeket az összeállításokat, és később is vissza lehet nézni, milyen megoldásokat találtunk.

Nekem fontos, hogy egy ilyen programban a tanulás és az élmény együtt legyen jelen. Olaszország hangulata körülvett bennünket, közben pedig valódi, a saját öltözködésükben is hasznosítható feladatokon dolgoztunk.

Adott szempontok szerint összeállított szettek az olaszországi stíluselvonuláson
Adott szempontok szerint összeállított szettek az olaszországi stíluselvonuláson


A saját ruháinkból indultunk ki

A stílus nem arról szól, hogy mindenkinek ugyanazokat a ruhákat kellene viselnie, vagy hogy létezik egyetlen helyes módja az öltözködésnek.

Éppen ezért a gyakorlati feladatok során mindenki a saját ruháiból, ízléséből és kérdéseiből indulhatott ki.

Előkerülhettek a kedvenc darabok, de azok is, amelyekkel valaki régóta nem tudott mit kezdeni. Ezekből a helyzetekből sokkal kézzelfoghatóbb tanulságok születnek, mint abból, ha egyszerűen elmondom, mit lenne érdemes viselni.

Hiszen nem az a cél, hogy valaki más stílusát másoljuk, hanem hogy megtaláljuk azokat a megoldásokat, amelyek a saját életében is működnek.

Miért fontos nekem a személyes találkozás?

A stílustanácsadásban hiszek a személyes figyelem erejében.

Egy-egy beszélgetés, egy közösen összeállított szett vagy egy személyre szabott visszajelzés sokszor többet ad, mint egy általános tanács. Mindenki más kérdésekkel, más ruhatárral és más elképzelésekkel érkezik, ezért fontos, hogy legyen időnk ezekkel külön-külön is foglalkozni.

Ezért szeretem a kis létszámú programokat. Nem az a célom, hogy minél többen legyünk, hanem hogy mindenkire jusson figyelem, és a résztvevők valóban használható segítséget kapjanak.

És közben persze az is számít, hogy jól érezzük magunkat együtt.


Olaszország hangulata hozzátett az élményhez

Persze nem töltöttük mind a négy napot ruhákkal és feladatokkal! 😊

Olaszországban egyszerűen jó megállni egy kicsit. Leülni egy hangulatos helyen, beszélgetni, sétálni az utcákon, nézni a körülöttünk zajló életet, és élvezni, hogy most nem kell rögtön rohanni tovább.

A közös étkezéseknek is megvolt a maguk hangulata. A fotókon is látszik, hogy nemcsak a programokra emlékezhetünk majd vissza, hanem azokra a pillanatokra is, amikor egyszerűen csak együtt voltunk.

Nekem ezek a hétköznapinak tűnő pillanatok is fontos részei egy ilyen útnak.

Újabb koccintás Olaszországban
Újabb koccintás Olaszországban

Olasz vendégszeretet, személyes figyelem

Jó érzés, amikor egy helyre már ismerősként térhetünk vissza. Az étterem tulajdonosa mindig nagyon figyelmes velünk, amikor nála vacsorázunk.  Az ilyen apró, személyes gesztusok is hozzátartoznak az olaszországi élményeinkhez. ❤️🇮🇹

Kic csoportommal a kedvenc éttermünkben
Kic csoportommal a kedvenc éttermünkben


Több mint négy nap Olaszországban

Számomra ez az elvonulás ismét megerősítette, hogy a stílus és az utazás nagyon jól megfér egymás mellett.

Lehet úgy tanulni az öltözködésről, hogy közben új helyeket fedezünk fel, finomakat eszünk, jókat beszélgetünk, és közös élményeket szerzünk.

Nem kell választani a hasznos és az élvezetes között. Egy jól összeállított programban mindkettőnek helye van.

Nagyon örülök, hogy belevágtam, és különösen jó érzés, hogy ilyen emlékekkel térhettünk haza.

Köszönöm a résztvevőknek a nyitottságot, a közös munkát, a beszélgetéseket és a sok nevetést! ❤️

És ha valamit szeretnék továbbvinni ebből az élményből, az az, hogy a stílusról a legjobb úgy tanulni, ha közben meg is éljük azt – a saját ruháinkkal, a saját kérdéseinkkel és valódi, személyes találkozásokon keresztül.

Remélem, lesz még alkalmunk együtt útra kelni!

Folytatás tavasszal – újra Olaszországban!

Nagyon örülök, hogy megvalósult ez az olaszországi stíluselvonulás, és négy napot tölthettünk együtt ilyen sok szép élménnyel.

De az olasz kalandoknak itt még nincs vége! 🇮🇹

A következő, tavaszi stílustáborba már lehet jelentkezni. Ezúttal stílus-és önismereti napokkal készülök, ahol vendégünk is lesz, valamint az olasz környezet, a stílus és a fotózás kerül majd a középpontba.

Ha szívesen tartanál velem, és érdekel, hogyan lehet egy ilyen utazást stílusos, közös élményekkel megtölteni, nézd meg a tavaszi program részleteit!

Remélem, tavasszal újra együtt fedezhetjük fel Olaszországot! ❤️


Share
Telefon: +36-70 293 47 24
E-mail: szinesstilus@szinesstilustanacsadas.hu
Tomasovszky Andrea +36-70 293 47 24 szinesstilus@szinesstilustanacsadas.hu 1107 Budapest, Gém u.