Szín-és stílustanácsadó képzés indul

2023.01.21

Egy új projektem története

Évek óta kérdezik tőlem, hogy mikor szervezek Szín-és stílustanácsadó képzést. Nem csak ügyfelek és ismerősök kérdezték, hanem kollégák is. Őszintén szólva foglalkoztatott a dolog, és tudtam, hogy egyszer el is jön az ideje, de várólistán volt. 

Mióta az eszemet tudom, a divat, a stílusos öltözködés meghatározta ez életemet. Ugyan a 20-as éveimben más szakma felé kanyarodtam, mégis az élet úgy hozta, hogy visszakanyarodtam ebbe a világba. Van pedagógus végzettségem is, szeretek is oktatni, tanítani, a tudást átadni. Így igazából minden készen állt egy jó kurzus létrehozásához, de váratott magára. 

A történet úgy kezdődött, hogy az egyik kolléganőm megalakította a Magyar Stílustanácsadók Szövetségét. Támogattam ezt az ötletet, és elkezdtünk közös találkozókat szervezni.  A találkozókon jobban megismertük egymást. Kialakultak közös pontos, együttműködések.

Ilyenek voltak például a közös videókészítés, fotózás, melyekkel mind-mind Benneteket tudtunk inspirálni, csak így már színesebben, változatosabban.

Majd az egyik ilyen közös fotózás, és beszélgetés alkalmával kiderült, hogy a kolléganőm is régóta tervezi a Szín- stílustanácsdó képzést, nála is sok tanítvány van egyénileg, nálam is. Így jött az ötlet, hogy közösen valósítsuk meg az álmunkat, és hozzunk létre magas szintű képzést a szakmában.

Nagyon boldog vagyok, mert sikerült összerakni a képzési anyagot, a vendég előadók elfogadták a felkérésünket. Találtunk helyszínt a képzésnek, és indulhat a közös munka mindazokkal, akik szeretnék színesíteni tudásokat  a divat és stílus világában.

Mivel egy jó színtanácsadás alapja a színek pontos ismerete, a színtípusok biztos felismerése, így külön kurzust tervezünk a témában.  A teljes kurzus összesen 22 hetes, vagyis több, mint 5 hónap. 

Ha úgy érzed, hogy szívesen tanulnál nálunk, akkor nagy szeretettel fogunk várni! Igazi csajos, szakmai alapokkal bíró stílustanácsadó képzést fogsz nálunk találni. 

Csak néhány név, akik vendégelőadóink lesznek. Makány Márta divattervező, Révész Napsugár kortárs grafikus művész, Tarcsay Mária stílustanácsadó,  Dr. Szolnoki Nikolett pszichiáter, stílustanácsadó, Szakács Gábor divatblogger. 

Ha bármilyen kérdésed van a témával kapcsolatban, az űrlapon bátran felteheted. Minden részletet megtalálsz ITT a szín-és stílustanácsadó tanfolyammal kapcsolatban. 

Kolléganőmmel rendszeresen készítünk videókat a Stílustippek Haladó Klubba. A forgatások nagyon izgalmasak, mindig nagyon élvezzük, bár rengeteg munka és előkészület. Fejben készülünk a különböző témákkal, előző nap vázlatot írunk, vagy már heteken át gyűjtjük a témákat, ruhákat szállítunk, cipekedünk, és elkészül az anyag, ami egy tudás anyag mind...

Az egyik kedvenc színem a zöld. A középzöldnek van egy olyan árnyalata, melyet több színtípus is biztonsággal használhat. Nyilván, ha nagyítóval nézzük, nem így van, de be kell kalkulálni az üzletek adta kínálatot, és még mindig lehet megfelelő kiegészítőkkel korrigálni. A fotón a két barátnőm tél típusok, számukra jöhettek a zöld ruhához a kissé...

Idén is sor került a gradoi utazásra, ami most is élményekben gazdag volt. Milyen jó, ha az ember lányának vannak olyan barátnői, akik bevállalnak egy ilyen utat szó nélkül, és a napi fotózkodást is. A képek egyenlőre telefonnal készültek, de tervezzük a későbbiekben, hogy fotóst is viszünk magunkkal. Felmerülhet a kérdés, hogy miért kell Gradoig...

Telefon: +36-70 293 47 24
E-mail: szinesstilus@szinesstilustanacsadas.hu
Tomasovszky Andrea +36-70 293 47 24 szinesstilus@szinesstilustanacsadas.hu 1107 Budapest, Gém u.