A Balaton környékén járva mindig szeretek új helyeket felfedezni. Így jutottam el most Sütis Móni cukrászdájába is, amelyről már korábban sok jót hallottam. Arra számítottam, hogy megkóstolok egy finom süteményt – arra viszont nem, hogy végül színkendők is előkerülnek.
Amit a kis feketéről tudni kell

" Sosem lehetsz alul-vagy felülöltözött egy kis fekete ruhában." Karl Lagerfeld
Valóban így van, ahogy a híres divattervező mondta, a kis fekete ruhában mindig jók vagyunk, egy igazi jolly joker.
A kis feketét a múlt század elején a gyászoló özvegyek viselték . A gyász időszaka két évig tartott, az első évben a ruhát egyáltalán nem lehetett dekorálni. A második évben is csak fekete selyemmel díszíthették.
1926-ban Coco Chanel viszont bemutatta forradalmi újítását a Vogue magazin hasábjain, az első igazi kis fekete ruhát. A Chanel Ford névre keresztelt ruha minden társadalmi réteghez szólt, a Vogue szerint minden nő ízlésének megfelelt.
Ez a ruha mai napig a nők gardróbjának alapdarabja. Átment ugyan némi átalakuláson, mindig igazodott a kor divatjához, de mindig megtartotta függetlenségét, és önállóságát.
Bármikor elővehetjük, és programjainkhoz igazítva viselhetjük. Munkahelyre egy balerina cipővel és laza táskával, üzleti megbeszélésre zárt cipővel, kardigánnal, vagy kosztümkabáttal, kis üzleti táskával. Esti rendezvényre magas sarkúval, kiegészítőkkel, statementtel, boríték táskával, selyemkendővel.
Kedvencem a kis fekete overallos változata, mely egy lentebbi képen látható.


A blogunk legfrissebb bejegyzései
Legyél te az első, aki értesül az újdonságokról!
A stílustanácsadás sokak számára izgalmas, de egyben kicsit ismeretlen élmény is. Sokan gondolkodnak rajta, hogy kipróbálnák, de nem biztosak benne, mire számíthatnak.
Stílustanácsadóként gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy egy nő ruhatára valójában 20–25 évvel korábbi életkorát tükrözi. Ez nem azért van, mert nincs ízlése és nem azért, és mert nem látja a változásokat. Hanem azért, mert belül egészen más életkorúnak érzi magát.
A legtöbb ember azt gondolja, hogy a stílustanácsadás a színekről és a fazonokról szól. És igen – a színtípus, a testalkat elemzés és a tudatos ruhatár fontos alap.




