en-Amikor a stílustanácsadó komfortzónát feszeget

17/06/2021

A történet úgy kezdődött, hogy volt egyszer egy fotózás, amit stílustanácsadóként én stylingoltam. A végén maradt egy kis idő arra, hogy a stáb is fotózkodjon és saját képeket is készítsünk. A fotózás helyszíne a patinás Prestige Hotel volt Budapest belvárosában.  Az Adry Couture alkalmi és estélyi ruhái is rendelkezésre álltak, melyekből azoknak hölgyeknek válogattam, akik a fotózásra vártak. Gondoltam, hogy én is felpróbálok egyet, már előző napokban kinéztem a gyönyörű krémszínű hosszú szoknyát az arany övvel. A felső a saját univerzális alapdarabom.  Teljesen önazonosnak éreztem, és először úgy gondoltam, hogy akkor itt meg is állok, hiszen a többi ruha már nem nekem való, nem az én stílusom.

Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, hogy ha már itt vagyunk, készüljön több kép is, szétnéztem a ruhák között, és úgy láttam, hogy a felsőmmel még a pávás zöld szoknya is jól fog működni. Kicsit kevésnek találtam, ami már nagy szó nálam, és felraktam hozzá a magenta övet, ami SPS márka kollekciójából való, valamint szintén a márkának egy nagyobb fülbevalóját. Először úgy gondoltam, hogy egy fotót megér, amúgy nem az én stílusom. Most már máshogy gondolom, nagyon is viselném bármikor. Jó volt visszanézni a képeket, és levonni a tanulságot,  hogy érdemes olyan dolgokba is belebújni, amit első látásra nem gondolunk sajátunknak. Tudjátok miért? Mert nem leszünk unalmasak, és nem a 120-adik ugyanolyan ruhát vagy szoknyát fogjuk megvenni és felvenni. 

Ezután következett az a szituáció, amikor a az Adry Couture tulajdonosa Balogh Adry még levette a fogasról a rózsaszínű földig érő tüll szoknyát, és mondta, hogy mi lenne, ha még ezt is felvenném. Gondoltam, ha már így benne vagyunk, akkor miért ne. Na ez volt az a darab, amit soha nem vettem volna le a polcról magamtól, bár ezzel a szakmával foglalkozom, stílustanácsadóként dolgozom, és folyton mások határait feszegetem. Lássatok csodát, a szoknya  egyből szerelem darab lett. Adry még megfűzött, hogy próbáljam fel hozzá a rózsaszínű csillámos felsőt. Tényleg túl soknak gondoltam, és mégsem lett az.  Óriási sikerélmény volt számomra is, hogy új fazonokat és új darabokat próbálhattam, és mindegyik jól is állt.

Merjétek bátran feszegetni a komfortzónátokat, és hallgassatok a környezetetekben olyan emberekre, akik értenek az öltözködéshez. Legfőképpen, ha voltál már tanácsadáson, akkor a stílustanácsadókra. Higgyétek el, érdemes!

Ahogy mondtam, a stáb többi tagja is fotózkodott, és láthatjátok, hogy többféle stílusban is viselhetők ezek a darabok.  Galló Lídia sminkes kolléganőm teljesen más oldalról közelített, és láthatjátok, hogy nagyon kreatívan kombinált.

Balogh Adry a saját tervezésű ruháiban. Adry nagyon szereti a hímzettet, tervezi és  szívesen viseli is, rendkívül  jól is áll neki.

A valós életben nem valószínű, hogy a zöld szoknyát a bőrdzsekivel kombinálnám, mert ahová egy ilyen szoknyában elmegyek, oda másfajta kabát dukál. Viszont az Adryn lévő bőrnadrág a felcsatolható szoknyával és bőrkabáttal nagyon vagány. Egy megnyitóra, partyra el tudom így képzelni.

Szerző: Tomosovszky Andrea stílustanácsadó, személyi stylist

A blog legfrissebb bejegyzéseit itt olvashatjátok

Ha professzionális vagy a szakmádban, akkor ezt ki tudod fejezni az öltözködéseddel is, mivel az öltözködésünk a kommunikációnk része. Akár tudomást veszünk róla, akár nem, a külsőnkkel kommunikálunk, sokkal többet elárulunk saját magunkról az öltözködésünkkel, mint azt gondolnánk.

Amikor az ünnepi öltözékre gondolunk, önkéntelenül is néhány szín jut az eszünkbe. Az arany, ezüst, piros, fenyőzöld, fehér, fekete, sötétkék és minden ami csillog. Textúrákban a selyem, bársony, fényes, csillogós anyagok. Természetesen bármit felvehetünk az ünnepekkor, ez nem előírás, inkább egy ötlet, tipp, amivel ünnepi szetteket kreálhatunk.

Telefon: +36-70 293 47 24
E-mail: szinesstilus@szinesstilustanacsadas.hu
Tomasovszky Andrea +36-70 293 47 24 szinesstilus@szinesstilustanacsadas.hu 1107 Budapest, Gém u.