en-Fekete vagy sötétkék?

21/02/2018

Tudtátok hogy a fekete szín csak nagyon kevés embernek áll jól? A 12 színtípusból csak kettő típusnak, közülük sem mindenkinek a legelőnyösebb!

És mégis az emberek főleg ősszel és télen, de még más évszakokban is előszeretettel viselik, ráadásul tetőtől talpig egy szettben. Téli időszakban pedig teljesen elsötétül az utcakép. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet a feketét stílusosan viselni egy jól összeválogatott szettben, de figyelembe kell venni az adottságainkat, és azt hogy keménnyé teszi a vonásokat, és igen, 35 év felett garantáltan öregíteni fog.

Mutatok néhány alternatívát, hogyan tudod a feketét mégis viselhetővé tenni, ha látod, hogy nem az igazi rajtad.  Vegyél fel hozzá egy sálat, egy mellényt, vagy egy színes kabátot. De mindezekkel az alternatívákkal is, azt kell mondjam,hogy a sötét teleken és az élénk teleken fog jól állni. Egy világos típusnak, legfőképpen pedig egy világos nyárnak vagy világos tavasznak ez mindig nagyon sok lesz, és óriási lesz a kontraszt is.


Létezik a feketének alternatívája, mely szín minden színtípusnak jól fog állni, és ez a navy blue vagyis a sötétkék. Viseljétek bátran, akár tetőtől talpig is. Nagyon elegánsak lesztek benne. Lágyítja a vonásokat, és bármilyen életkorban alkalmazható. A színtípusod szerinti sállal, kiegészítőkkel bátran hordhatod.

Szerző: Sz&S

Ha bármilyen kérdésed van a témával kapcsolatban, fordulj hozzám bizalommal!

A legfrissebb blogbejegyzések

Ha professzionális vagy a szakmádban, akkor ezt ki tudod fejezni az öltözködéseddel is, mivel az öltözködésünk a kommunikációnk része. Akár tudomást veszünk róla, akár nem, a külsőnkkel kommunikálunk, sokkal többet elárulunk saját magunkról az öltözködésünkkel, mint azt gondolnánk.

Amikor az ünnepi öltözékre gondolunk, önkéntelenül is néhány szín jut az eszünkbe. Az arany, ezüst, piros, fenyőzöld, fehér, fekete, sötétkék és minden ami csillog. Textúrákban a selyem, bársony, fényes, csillogós anyagok. Természetesen bármit felvehetünk az ünnepekkor, ez nem előírás, inkább egy ötlet, tipp, amivel ünnepi szetteket kreálhatunk.

Telefon: +36-70 293 47 24
E-mail: szinesstilus@szinesstilustanacsadas.hu
Tomasovszky Andrea +36-70 293 47 24 szinesstilus@szinesstilustanacsadas.hu 1107 Budapest, Gém u.